(English version: SUPPORT)

Támogatók köre

Alap:

Egyszer egy ember jött Baal-Sálisából, és hozott az Isten emberének az elsõ termésbõl készült kenyeret: húsz árpakenyeret meg friss gabonát a tarisznyájában.
2Kir. 4,42

Cél:

Szellemi és anyagi támogatók közössége,
akik nem tartoznak feltétlenül a szolgálathoz,
de egyetértenek céljaival, és ezért készek szellemi és anyagi áldozatot hozni. Tehát imádkoznak érte, és adakoznak a számára.

Szeretnénk megköszönni mindazon Testvérek segítségét, akik évek óta támogatják vagy bizonyos ideig támogatták az Imádság Háza Alapítványt nem csak az imáikkal, hanem anyagilag is mellénk állva. A 24 órás közbenjáró szolgálat, a dicsőítő iskola, a kiadványterjesztés, házi gyülekezetek alapítása és segítése, evangelizációs szolgálatok és sok-sok egyéb dicsőítő és imaszolgálat a Ti  segítségetek nélkül nem valósulhatott volna meg. Hálával tartozunk ezért elsősorban Istennek és Nektek is, akik adományaitokkal támogattatok/támogattok bennünket.

Köszönettel vesszük, ha az Imádság Háza Alapítványt támogatod – akár az 1 %-kal is. Ha szeretnél bekapcsolódni a támogatói körbe, akkor  kérlek írj erre a címre: imadsaghaza@gmail.com , illetve az alábbi levelünk alján megtalálod számlaszámunkat, melyre adományod elküldheted.

Isten áldjon a segítségért!

Prazsák László /az alapítvány vezetője/

 

A Budapesti Imádság Háza – 24 órás dicsõítés
és imaszolgálat támogatókat keres

Kedves Barátunk!

Azért fordulunk Hozzád, mert a támogatásodra lenne szükségünk. Manapság nagyon sokan fordulnak segítségért sokfelé, és nehéz eldönteni, kit is támogasson az ember, hiszen olyan sok a szükség. Mégis hisszük, hogy a levelünk alapján megérted, egy nagyon fontos cél érdekében kérjük most a segítséged.

A  24/7 ima- és dicsõítõ szolgálat egy régi álmom és látásom alapján indult el 2008 januárjában, lelkes imádkozó csapattal. Azóta folyik rendületlenül minden hétköznap a dicsõítés és közbenjárás országunkért, vezetõinkért, szellemi és gazdasági fellendülésért, valamint ébredésért. Sokan becsatlakoztak ebbe a szolgálatba, melynek célja, hogy folyamatosan, a nap 24 órájában az Úr elõtt álljunk mi keresztények, õt dicsérve és elõtte imádkozva. Amikor Dávid király és Salamon idejében folyt a léviták 24 órás dicsőítő szolgálata, akkor Isten hatalmas áldást és fellendülést adott Izraelnek. Mi is erre számítunk, hogy Isten megáldja népünket a dicsőítés és ima eredményeként.  Egyenlõre a napi 24 órából mintegy 5-6 órában folyik az ima és dicsõítés, de reméljük, hogy egyre többen csatlakoznak, és ez a szám nőni fog.

Fontosnak tartjuk, hogy elsõdlegesen a Teremtõ Istent kérjük népünk érdekében, mert hisszük, az Atya Isten Jézus Krisztus által az, aki a valódi megoldásokat adja, ha könyörgünk hozzá.
Imádkozunk a gyerekekért, fiatalokért egészen az idõsekig bezárólag, tehát minden generációért, hogy megtalálják azt, akiért egyedül érdemes élni: Jézus Krisztust, aki a jellemüket és morális életüket jó irányba tudja formálni.

Imádkozunk változásért az oktatás, egészségügy, mezõgazdaság és a munkaerõpiac területén is, a keresztények összefogásért, a hitoktatásért, az evangélium terjedéséért, megtérésekért az egész országban és a határon kívül is. Naponta Isten elé járulunk az országunkban zajló helyzetekkel és történésekkel kapcsolatban is, mint pl. az árvizek, iszapkatasztrófa. Hisszük, hogy Isten meghallgat bennünket, és már sokszor meg is tapasztaltuk, hogy megválaszolta imáinkat.
Hiszünk a Mindenható Isten ígéreteiben:
Ha megalázza magát népem, amelyet az én nevemrõl neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennybõl, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat. 2Krón. 7,14
Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Jak. 5,16

Ennek a szolgálatnak a folyatatását sok lelkes keresztény testvér hûséges és odaszánt hozzáállása teszi lehetõvé, akik napról – napra, hétrõl – hétre rászánják az idejüket, energiájukat, és önként vállalják, hogy Isten elé állnak – nem fizetségért, hanem mert hisznek az ima megváltoztató erejében Krisztus által és érzik Istentõl az erre való elhívást. Sokan viszont így anyagi szükséget szenvednek, mert csak félállásban tudnak emellett dolgozni, vagy akár még állásuk sincsen, ill. önkéntesként dolgoznak más szociális szolgálatokban.

Emellett van a szolgálatnak rezsiköltsége, valamint mõködtetünk egy dicsõítõ iskolát is, melynek  célja az Isten elõtti zenei szolgálatot teljesítõk képzése.
Ez szintén bizonyos költségekkel üzemel, melyet nem tudunk biztosítani, csak adakozó emberek anyagi hozzájárulásával.

Erre szeretnénk most kérni, kedves Barátunk, hogy kapcsolódj be a munkánkba azzal, hogy anyagilag segítséget adsz nekünk, ha a fent említett szolgálatot erre érdemesnek tartod, hiszen az anyagi áldozathozatal maga is szolgálat, mely kedves Isten elõtt.

Elõre is köszönjük a segítséged és kívánjuk, hogy Isten sokszorosan fizesse vissza és áldja meg ezért életedet, munkádat és vállalkozásodat!

Amennyiben a fent olvasottakkal kapcsolatban kérdésed van, ill. anyagi felajánlást szeretnél tenni és az ehhez kapcsolódó információkra lenne szükséged, kérlek a következõ email cimre írj: imadsaghaza@gmail.com

Adományodat a következő bankszámla számra küldheted el:
(megjegyzés rovatban: 24 órás szolgálat):
Imádság Háza Alapítvány
B3 Takarék  64400051-30094729-61100017

Utaláshoz külföldről: IBAN: HU 26 6440 0051 3009 4729 6110 0017
    SWIFT CODE: TAKBHUHB

 

Adószám:19181307-1-42

Köszönettel:

Prazsák László
a többi közbenjáró nevében is